Kiskunmajsa

Avilai Szent Terézről nevezett VÉK Közösség

A lelki indíttatást közösségünk első két tagja számára egy környékbeli pap testvérünk adta. Ők 2016-ban kapcsolódtak a VÉK képzésbe. Először a kecskeméti csoport fogadta be őket. 2018-ban beöltözésükön András atya megszólította a jelenlévőket, és sokan felvették a skapulárét, és közülük került ki a jelenlegi tagok egy része.

2018 szeptembere óta létezik önállóan kiskunmajsai közösségünk. Csatlakozott hozzánk Szegedről egy végleges ígéretes nővérünk, majd 2019-ben Forráskútról és Kiskunfélegyházáról 3 érdeklődő. A teljes létszámunk jelenleg 9 fő. A VÉK képzéseken aktívan részt veszünk.

Missziónk:

„Cselekedeteket kell végrehajtani, mindig csak cselekedeteket, hiszen nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni”. 
(Avilai Sz. Teréz)

Avilai Szent Teréz tanítását követve aktívan bekapcsolódunk egyházunk életébe. Öt tagunk katolikus nevelési intézményben dolgozik. Egy nővérünk az egyházközség hitoktatója, egy másik pedig kántori szolgálatot lát el.

Részt veszünk az egyházközség mindennapi életében és ünnepeiben: mindennap felolvasunk a szentmisén, előimádkozást vállalunk a különböző liturgiákban, az egyházi ünnepekhez kapcsolódó játszóházakban, táboroztatásban, a jegyesoktatásban, a szociális otthonban igeliturgiát tartunk. 

A közösség kapcsolattartói szeretettel várják a “Terézi Karmel” lelki családba meghívást érző testvéreink jelentkezését.

Megújulás útján járók, érdeklődők kapcsolattartói: Balogné Kovács Ilona (Tel.: +36 30 356 2167) és Konczné Bartal Éva(Tel.: +36 30 398-4449)