Szentendre

Márciusi beköszöntő

“A böjt az alázatosság anyja, minden bölcsesség forrása, a böjt minden jónak anyja, a tisztaságnak és minden erénynek tanítója.”(Aranyszájú szent János)

A fenti idézet került elém és azon gondolkoztam, hogy mi, világban élő kármeliták, ma hogyan éljük meg a nagyböjtöt? Hát nem élünk folyamatosan böjtben, lassan egy éve, rákényszerülve olyan önmegtagadásokra, amit nem választanánk böjti „jófeltételnek”? Mi értelme megvonni magunktól a személyes találkozás örömét, az ölelést, a két szín alatt áldozást, a zarándoklatokat… a járvány előtti természetes életünket? Természetellenes volna ez a mostani világban élő életünk? Vagy a természetes számunkra nem mást jelent, mint a megszokottat? Mennyire fontos nekem a múltbeli életem, ezek adják, adták számomra a biztonságot? Megszoktuk a kényelmes életünket… az elodázásokat, a mentségek keresését és a lelkiismeretünk megnyugtatására való magyarázatokat, a „felmentő” Szentírásmagyarázatokat. Amikor Jézus Krisztus, a mi baráti Jegyesünk, egyértelmű, világos szavai, az Igazság hangja olyan távolinak és halknak tűnik, messze a pusztában kiáltás hangjától. Mintha semmi köze nem volna egymáshoz e két hangnak…”Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem!” (LK.9,23) Mi hát a böjt nekem kármelitának? Van-e számomra különbség az „önmegtagadás” és „tagadjam meg magam” szókapcsolatok között? Jézus arra vágyik, hogy egészen adjuk át magunkat neki, ahogyan búcsúbeszédében mondja: „hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.”(Jn.17,21)  

Valóban vágyom Uram a Benned való Életre… Amikor vissza vonultál a pusztába… azalatt a negyven nap alatt ott akarok veled lenni és ezalatt a negyven nap alatt tudom, hogy velem vagy… a nyomodba lépek, és érzem ruhád szegélyének tapintását… Negyvennapi lépés… „naponként” csak egy, mind beljebb és beljebb, ahol egyre mélyebbre hatolva bensőmben megvilágítod bölcsességeddel a sötétséget…és közben – Te és én körülöttem, mi – az egész Nyájban körülöttünk és bennünk lévő valóság kövei, tövisei, ingoványai egyre jobban, egyre érzékenyebben vágnak húsomba Veled, hogy megértsem mi a végsőkig SZERETET. Segíts megértenem kérlek, amikor keresztedre föltekintek: Így szeretett, szeret az Isten. Egyre közelebb a teljes önátadásig, a megfeszítettség elfogadásáig, bizonyságul, hogy szeretlek mindhalálig. Igen, bele akarok halni a szeretetbe, abba amit Te kívánsz tőlem, abba az igaz szeretetbe, ami Tőled származik és nem tart meg magának semmit, vágyik oda ajándékozni a világnak önmagát. Igen a válaszom akkor is, ha reménytelennek tűnik a változás, igen a válaszom akkor is, ha a „halálvölgyében járok is”, azért, mert hiszem a Feltámadást, hiszem az Új Élet eljövetelét, hiszek, mert hinni akarok mind abban, ami igaz, szép és jó, Atyám teremtésében, menyegzős tiszta ruhámban, a boldog országban, ahol minden a teljesség örömében létezik, lélegzik a Lélekben örökké.

Keskeny Útról nevezett Melinda Rita OCDS

PDF dokumentum