Esemény,  Sopron

A Soproni VÉK Szombathelyen

A Soproni VÉK Közösség ismét Szombathelyre látogatott.

Ezúttal a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium hamvazószerdán tartott lelki napján vett részt mint meghívott előadó. 

A Közösség tagjai a 8. évfolyam tanulóinak mutatták be a Kármel rövid történetét, nagy szentjeit, a Rend ágait, különös tekintettel a Világban Élő Kármeliták Rendben elfoglalt helyére, tevékenységeire. Az előadások vidám hangulatban teltek, melyet a VÉK közvetlensége alapozott meg, és ugyanez a közvetlenség nagyban elősegítette a nyolcadikosok megnyílását az életükben jelenlévő Istenre. Különféle játékokkal, értékes beszélgetésekkel tarkított délelőttöt töltöttek el egymás társaságában a gyerekek és a VÉK – mindvégig a Szűzanya gyengéd anyai tekintetétől kísérve.

Emlékezetes pillanat volt, amikor egy sugárzó tekintetű, mosolygós leányka a szünetben odalépett az egyik előadóhoz, és boldogan újságolta el neki: „Én is ott voltam tavaly a templomban, amikor itt jártatok, Szombathelyen, és én is megkaptam a skapulárét. Itt van, nézd!” – mutatta a nyakában lógó érmet – „Azóta le sem vettem a nyakamból!” – s csak úgy ragyogott az egész lénye, látványosan élt, lobogott a hite.

A lelki napnak kegyelmekben gazdag keretet adott a reggeli szentmise és a záró szentségimádás.

A Soproni VÉK Közösség azzal búcsúzott a diákoktól, hogy idén ősszel is meglátogatják őket, újra elhozzák Szombathelyre Kis Teréz rózsáit.