
Elhunyt a miskolci VÉK közösség vezetője
Fájdalommal értesítünk Benneteket, hogy a miskolci VÉK közösség vezetőjét, Szűcs Andrásné Márta nővérünket az Úr magához hívta. Nagyon súlyos betegségben, melyet elfogadott és nagy türelemmel viselt, 2022.május 26-án elhunyt.
2007. Kármelhegyi Boldogasszony napján kérte felvételét közösségünkbe. 2010. február 2-án tette le az egyszerű ígéretet, majd 2012. szeptember 19-én véglegesen elkötelezte magát a Kármelhegyi Szűzanya Világi Rendjében. 2013-ban a miskolci közösség vezetőjévé választották. Nagy lelkesedéssel látta el a nem könnyű feladatot. A beöltözésnél a Szentlélekről nevezett Márta nevet kapta.
A Szentlélek működése megnyilvánult minden tevékenységében. Tartotta a kapcsolatot rendi Elöljáróinkkal, szorosan együttműködött a lelki vezetésünket ellátó görögkatolikus atyával. Szervezte a közösségi összejöveteleket, templomunk búcsúit. Mindenről gondoskodott, de legfőbb gondja a csütörtöki szentségimádások megtartása volt.
Az isteni Gondviselés addig tartotta egészségben, amig a kármelita templom működött. Amikor az utolsó Szentségimádás után végleg bezárult a miskolci kármelita templom ajtaja, az ő élete is hanyatlani kezdett.
Hálát adunk az Úrnak, hogy nekünk adta Őt. Kívánunk neki boldog feltámadást!
Kérjük imáitokat.