
Rózsaeső Imaest volt Nyíregyházán
Rózsaeső Imaestet tartott Nyíregyházán az Isteni Irgalmasság Templomban a Nagyboldogasszonyról nevezett Világban Élő Kármelita Közösség.
Majdnem három évtizedes hagyomány a Nyolc Boldogság Közösségben, hogy minden év őszén Rózsaeső imaesteket szervez Lisieux-i avagy Kis Szent Teréz közbenjárását kérve.
Nyíregyházán tavaly került először megrendezésre Lisieux-i Szent Teréz ünnepnapja alkalmából Örökösföldön, az Isteni Irgalmasság Templomban az imaest a Nagyboldogasszonyról nevezett Világban Élő Kármelita Közösség tagjai által.
Némileg megismerve ennek a szentnek az útját, azt láthatjuk, hogy a szenvedés felajánlása más lelkekért Teréz hivatásának fő mozgatórugója volt. Mikor beteg lett, rendtársainak azt ígérte, hogy halála után még inkább közbenjár majd a lelkekért, mint itt a földi életben. „Ha az égben leszek, megkezdem az én küldetésemet. Igen, azzal akarom tölteni a mennyországomat, hogy jót teszek a földön.”
Az imaest eseménye Szent Teréznek eme lelkiségén alapul, és az ő közbenjárásában bízva írnak levelet hozzá a résztvevők.
Az est folyamán Teréz naplójából hangoztak el idézetek a tanúságtételek között.
Majd a szervezők fehér lapokat és borítékokat osztottak ki a jelenlévőknek, hogy imakéréseiket papírra vetve a Szentségimádás alatt az oltár elé helyezzék.
Az imaestet ünnepi Szentmisével zárult, melyet Németh István atya celebrált.
Köszönet a tanúságtevőknek és a Társ-Ak gitáros kórusnak.
A kármelita lelkiség irént érdeklődőket a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társ-székesegyház plébániáján várjuk szeretettel minden első hétfőn 17.15-kor a raklapos terembe.